Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Megnyílt az új rendelőintézet

2015.11.22.

Németh Nóra

 November 15-én sor került a város új rendelőintézetének hivatalos átadójára. A Kemenesaljai Egyesített Kórház telephelyén közel egymilliárd forintos állami támogatásból megvalósult járó betegellátó-központ november 16-tól már az új, korszerű épületben, modern műszerparkkal és teljes kapacitással várja a betegeket.



November 15-én hivatalosan is átadásra került a Kemenesaljai Egyesített Kórház új rendelőintézetének épülete. Az elmúlt években jelentősen változások történtek a celldömölki járás járóbeteg szakellátásban. 2013-ban a Kemenesaljai Egyesített Kórház a TIOP 2.2.6. pályázaton 960 millió forintot nyert a rendelőintézet áthelyezésére. Ennek keretében a kórház területén, a régi belgyógyászati pavilon helyén, a főépülettel egybeépítve kétszintes járóbeteg-ellátó központ épült. A rendelőintézet építésének projektzárójára augusztus 25-én került sor, az elmúlt két hónap pedig a Kossuth utcai épület kiürítésével, szakrendeléseinek, eszközparkjának átköltözetésével zajlott. November 15-vel azonban ez a folyamat is lezárult, így hivatalosan is átadásra került az új, immár a betegek fogadására és ellátására is alkalmas objektum. Az átadót dr. Farkas Péter kórházigazgató nyitotta, aki elsősorban köszönetet mondott az intézmény dolgozóinak hatékony és lelkiismeretes munkájukért, mellyel a járóbeteg-ellátás áthelyezése zökkenőmentesen megvalósulgatott. Az igazgatót követően Fehér László, Celldömölk polgármestere vette át a szót. A polgármester röviden beszámolt a kórház múltjáról, kiemelve, hogy habár az egészségügyi szolgáltatások integrálására az önkormányzat néhány évvel ezelőtt már tett lépéseket, az akkor beadott pályázat 1,2 milliárd forintos volt és tartalmazta a vérellátóközpont teljes felújítását is, mindettől függetlenül rendkívül jelentős lépésnek tartja, hogy a jelenlegi beruházás megvalósulhatott, és bízik a további fejlődésben. Megköszönte mindemellett mindazok munkáját és segítségét, akiknek köszönhetően a fejlesztés megvalósulhatott, és Celldömölk város egészségügyi ellátása korszerűsödhetett. A polgármester után Ágh Péter országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. A képviselő kihangsúlyozta, a kormány az elmúlt években többmilliárd forinttal támogatta az egészségügyi fejlesztéseket, a celldömölki új rendelőintézet is ennek köszönhetően valósulhatott meg. Harctérnek nevezte az épületet, ahol az egészségügy dolgozói, orvosok és ápolók a páciensekkel közösen küzdenek a betegségek ellen. A képviselő beszéde után a történelmi egyháza képviselői, Rácz Dénes evangélikus lelkész és Kirner Antal Zoltán katolikus plébános közösen szentelték fel az új rendelőintézetet. Az új, háromszintes komplexum november 16-tól már hivatalosan is teljes kapacitással várja a gyógyulni vágyókat. 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb