Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

„Ballag már a vén diák…”

2016.05.02.

Megszólalt az utolsó osztályfőnöki óra végét jelző csengő a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban április 30-án délelőtt: elballagtak a végzősök. A két osztályból összesen 46 diák búcsúzott az alma matertől, hogy kilépjenek a nagybetűs életbe.  


A tanulók a hagyományokhoz híven még bejárták a tantermeket, ahol az elmúlt 4 és 6 évet töltötték, majd megkoszorúzták névadójuk, Berzsenyi Dániel szobrát a megújult gimnázium előtt. Kelemen Dóra 12. A osztályos tanuló elszavalta a Búcsúzás Kemenesaljától című Berzsenyi-verset, majd a végzősök átvonultak a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyv tár színháztermébe, a szeszélyes áprilisi időjárás miatt ugyanis itt tartották a ballagási ünnepséget. Sipos Tibor, a gimnázium igazgatója a diákokat friss hajtásokhoz hasonlította, akiket a jó gazda – a gimnázium – megvéd. Ünnepi köszöntőjében ki emel te a céltudatosság jelentős szerepét az életben. A tanulókat arra biztatta, hogy alkalmazzák azt az életszemléletet és tudást, amit a gimnáziumi évek alatt megszereztek. Merjenek nagy célokat kitűzni maguk elé és azért dolgozni. Ne az akadályra koncentráljanak, hanem a célon tartsák a figyelmüket. A tanulókat Fehér László, Celldömölk város polgármestere is köszöntötte és sikeres érettségi vizsgát kívánt nekik. A végzősök nevében Tóth Regina Krisztina 12. H osztályos tanuló köszönt el az iskolától, a tanároktól és az alsóbb éves diáktársaktól. Beszédében az iskolában eltöltött évek emlékeit egy képzeletbeli könyv lapjairól idézte. Megköszönte a tanároknak, diáktársaknak az emlékeket, a tudást: mindazt a jót, amit a gimnáziumban átéltek. A végzősöket Hajba Domonkos 7. H és Zábrádi Luca 10. A osztályos tanulók köszöntötték. A ballagók átadták az iskola zászlaját az alsóbb évfolyamok képviselőinek, amire felkötötték saját szalagjukat. Az alsóbb évesek nevében Sipos Mirtill 11. A osztályos tanuló köszönt el.



A hagyományokhoz híven Sipos Tibor igazgató jutalmazta a kiemelkedően teljesítő tanulókat: CBG arany plakett elismerést kapott: Tóth Regina Krisztina, CBG plakett elismerést kaptak: Kontics Júlia, Nagy Bernadett, Zsömle Zsaklin, Erdélyi Regina, Horváth Mirtill, Kalmár Emese, Lakatos Balázs, Rosta Márton és Szabó Bence. CBG sport plakettet vehetett át: Zseli Viktor és Salamon Szabolcs. Elismerő okleveleket vehetett át: Bagics Tifani Anna, Piri Balázs, Kelemen Dóra Dorottya, Bordi Bianka, Farkas Mónika Terézia, Heizler Daniella és Patakos Seherezádé a 12. A osztályból, Molnár László, Németh Balázs, Szalai András, Szalai Gergő, Szalóky Balázs, Nagy Marcell, Tarci Dániel és Fülöp Máté a 12. H osztályból. A kitüntetések átadása után a végzősök az iskola énekkarával elénekelték a Légy jó mindhalálig musical Az élet szép című betétdalát. Szólót énekelt: Baráth Kata és Kiniczky Mátyás. Az ünnepség záróakkordjaként a történelmi egyházak képviselői, Kirner Zoltán plébános úr, Rác Dénes evangélikus lelkész és Németh Tamás református lelkész köszöntötte a ballagókat.


BENKŐ LILLA


..........................................................................................................................................................................................................................



Április 30-án 10 órakor utoljára szólalt meg a csengő a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakképző Iskolája végzős diákjainak. 64 izgatott fiatal búcsúzott a középiskolás évektől. „Eddig csak álmodtunk, terveztünk még, / most valóra válhat minden, ami szép. / Az élet, a munka tárt karokkal vár, / S hogy szép lesz-e, csak rajtunk áll.” Szabó Pál sorai köszöntötték a szépen feldíszített városi sportcsarnokban a szakképző iskola ballagó szakiskolás és szakközépiskolás diákjait, valamint az őket ünneplő szülőket, rokonokat, barátokat, egykori és jelenlegi tanárokat, oktatókat. A fiatalokat városunk részéről Dr. Kovács Zoltán bizottsági elnök úr látta el biztató szavakkal. Ünnepi beszédében elmondta, hogy a fiatalok sokféle tudásra tettek szert. Ez a sokszínű tudás szükséges is a mai változó világban. Az iskola tehát az életre készítette fel a diákokat. A búcsúzóknak képviselőként is azt ígérhette, hogy bármerre sodródnak is életük során, a város mindig tárt karokkal várja vissza őket. Az alsóbb évfolyamos tanulók nevében Élő Hajnalka köszönt el az érettségi, illetve szakmai vizsgák előtt álló tanulóktól. Hangsúlyozta, hogy a ballagás után egyre inkább csak saját magukra kell támaszkodniuk, új akadályokat kell átlépniük, és lesz nehezebb gondjuk is, mint egy-egy dolgozat megírása, legalább kettesre. A ballagó diákok részéről Németh Kristóf osztotta meg gondolatait a jelen lévőkkel, köszönte meg a támogatást szülőknek, tanároknak. Elmondta, hogy ez a város, ez a sok barát, olyan számukra, mint egy nagy teásfilter, és ők a tiszta vízcseppek, amik belehullnak és mikor továbbhullnak, valami többet, valami színt, valami aromát visznek magukkal.



Az iskola hagyományaihoz híven a végzősök szalagot kötöttek az iskola zászlajára, melyet azután az őket követőkre bízták. Soós Andrea tag intézmény-vezető szép gondolatokat helyezett el jelképesen a búcsúzók tarisznyájában, majd jutalmazta a ballagó tanulmányi és közösségi munkájukban eredményes diákokat. Közülük is kiemelte Horváth Gábor 3/11. C osztályos tanulót, aki a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen asztalos szakmában országos 5. helyezést ért el. Az őt felkészítő oktatók: Busznyák Norbert, Jónás Róbert, valamint Horváth János az iskola elismerésén túl Celldömölk város ajándékát is átvehették Dr. Kovács Zoltántól. Az ünnepségen köszöntek el Jónás Róbert nyugdíjba vonuló szakmai tanártól, aki az asztalos tanulókat vezette be a szakma rejtelmeibe. A diákok a ballagást követően május másodikától az érettségi vizsgán, május második hetétől a szakmai vizsgákon adnak majd számot tudásukról.


GULYÁSNÉ VASS VERONIKA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb