Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Változatos programokkal várták idén is a dömölkieket

2016.06.04.

A Dömölki Napok rendezvénysorozat idén negyedik alkalommal került megrendezésre június 4-én és ötödikén. A hagyományosnak mondható gyermek és felnőtt szórakoztató programok szombaton mindig a Romtemplomnál, vasárnap pedig az evangélikus templom parkjában kerülnek megrendezésre. 


Idén is minden adott volt a felhőtlen szórakozáshoz: hét csapat jelentkezett, hogy bemutatja jártasságát a gasztronómia területén, a tűzoltóság vállalta, hogy bemutatja az új, emelőkosaras autót, társultak továbbá a rendezvényhez a mentősök is, akik szintén nagy sikert arattak a gyerekek körében. Bemutatót tartottak a solymászok, sőt az íjászkodást is ki lehetett próbálni. A gyermekeket a Soltis Lajos Színház interaktív műsora szórakoztatta, majd az Ádám Jenő Zeneiskola tanárai és növendékei adtak Dömölki szerenádot… addig, amíg a vihar tető alá, azaz sátorba nem terelte a jelenlévőket. A vasárnapi napsütéses reggel bizakodásra adott okot a program folytatását illetően. A szervezők úgy döntöttek, hogy a családi pikniket a délutáni bizonytalan időjárás ellenére megtartják: bemutatkozott a pápai Brezza d’Barocco Kórus, szerepelt a Kemenesalja Néptánccsoport és utánpótlás csoportja, a celldömölki Mazsorett csoport, majd ismert slágereket hallhattunk a Pápai Musical Stúdió előadásában. Mindez előkészítette az est záróműsorát, amely immár szintén a hagyományok szerint az evangélikus templomban zajlott.



A szeszélyes időjárás nem szegte kedvét a közönségnek, hiszen hat órára nagyjából megtelt az evangélikus templom, ami nem is csoda, hiszen az est sztárvendége a médiákból is ismert Vásáry André volt, aki Mozijegy című albumának dalaiból nyújtott válogatást. A műsor meg - kezdése előtt Rác Dénes evangélikus lelkész és Fehér László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A városvezető összegezte az elmúlt két nap eseményeit és visszatekintett a városrész múltjára. Vásáry André hazánk egyetlen férfi szoprán énekese, aki világviszonylatban is különleges zenei értéket képvisel. A világon három olyan énekes van, aki ezt a hangszínt képviseli, ebből az egyik a Vásáry André, aki most ellátogatott hozzánk. Dalai a templom adottságai miatt különösen szépen szóltak. A jótékonysági célokat szolgáló hangverseny idén már negyedszer került megrendezésre, a bevételt ismét az evangélikus templom felújításának javára ajánlották a szervezők. A műsor folyamán a közönség többször vastapssal, majd a végén felállva ünnepelte a művészt. A programsorozat idején az Együtt Celldömölk Városért Egyesület szendvicsekkel, sütikkel, üdítővel kínálta a fellépőket és a vendégeket, Budai Bernadett vállalkozó pedig ajándék fagyival várta a gyermekeket.


LA

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb