Akadálymentes verzió
Celldömölk Város címere Celldömölk Város honlapja dizájn elem

Akciók és fejlesztések a Vulkánfürdőn

2017.04.20.

Németh Nóra

A március 29-i képviselő-testületi ülésen került sor a celldömölki Vulkán Gyógy- és Élményfürdő 2017-es évi fejlesztéseinek tárgyalására, melynek tervezetét a város vezetői jóváhagyták. A következő kétéves terv alapján meg - valósulnak majd a fürdő elmaradt gépészeti és műszaki beruházásai, valamint az udvar árnyékolásának és parkosításának kivitelezése és a gyógyászat fejlesztése. 


A részletekről Kiss Lilla, a Vulkánfürdő igazgatója számolt be: „A képviselő-testület elfogadta a fürdő 2017. évi fejlesztési tervét, amely rendkívül színes tartalommal rendelkezik. Ez vonatkozik mind a műszaki, gépészeti beruházásokra, mind az egyéb komfortnövelő fejlesztésekre, így például az udvar parkosítására. 24 konténeres fát már elültettünk a fürdő udvarán, a későbbiekben pedig árnyékolókat szerelünk majd fel, árnyékolt pihenőudvarok lesznek kialakítva. A relax szoba mellett elkészült már egy napozóudvar 20 nyugággyal, mely egy csendesebb, elszeparáltabb része lett a fürdőnek, kimondottan azoknak, akik nem szeretik a strandok zsúfoltságát. Fejlődnek a gyógyászati szolgáltatásaink is, hamarosan beszerzésre kerül egy új iszapkezelőgép, hogy vendégeink állandó hőmérsékleten élvezhessék az iszappakolást.” Korábban már beszámoltunk az elmúlt időszak egyéb fejlesztéseiről, így a relax szoba és napozóudvar, a gyerekjátszószoba és a baba-mama konyha, illetve az állószolárium kialakításáról. A fejlesztések mellett természetesen a szolgáltatások színvonalának emelésén, valamint a fürdő különféle akciókkal és kedvezményekkel való népszerűsítésén is állandóan dolgozik a komplexum vezetősége. Hamarosan indul a strandszezon. Május 1-tõl már nyári nyitva tartással várja látogatóit a Vulkánfürdő, vasárnaptól csütörtökig reggel 9-tõl este fél 9-ig, pénteken és szombaton pedig reggel kilenctől este fél 10-ig fogad vendégeket a komplexum. A Vulkánfürdő további akcióiról és kedvezményeiről a fürdő honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.


NÉMETH N.

 

dizájn
címer
Celldömölk

Minden jog fenntartva

Celldömölk Város Önkormányzata
9500 Celldömölk, Városh�za tér 1.
Tel.: 95 / 777-810
Fax: 95 / 420-304
E-mail: celldomolk@celldomolk.hu

készítők cellkabel peWeb